Egyebek mellett új elnökségi tagot szavazott meg a Közgyűlés, illetve két település egyesületi tagsági viszonya megszűnt február 1-jén. A Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület Elnökségének új tagja Kati Piispanen, aki Weisz Anitát váltotta a pozícióban. Áporka és Szigetújfalu kivált a területből.

 A Közgyűlés 1 tartózkodás mellett elfogadta Áporka és Szigetújfalu kiválását a területből. A működési terület csökkenése a rendelkezésre álló összeg csökkenését is jelenti egyben, valamit azt, hogy az érintett települések vállalkozói, civil szervezetei nem pályázhatnak Leader-forrásokra.

Az Elnökség mandátuma 2023. február 13-án lejár, ezért a Közgyűlésen megszavazták az új elnökséget. Megbízatásuk 2028. február 12-ig tart. A korábbi tagok közül négyen vállalták a következő ciklust, Weisz Anita helyére azonban új tagot kellett választani. Az Elökség Kati Piispanen javasolta, hogy a tagozatok közötti arány megfelelő legyen (Civil-és Üzleti tagozat által delegáltak aránya minimum 60%-ot el kell érjen) továbbra is az elnökségi tagok körében.

Ezen kívül új tagokat vettek fel az egyesületbe:

1.Nagyné Bogdán Szlávna, őstermelő

2. Lórévi Sport, Kulturális és Szabadidő Egyesület 

3. Magyar Szabadságharcos ’56-os Hagyományőrző Veteránok Egyesülete 

4. Civil Összefogás Vasadért Egyesület 

5. Nagy Hilda, őstermelő